Milyen teraszt tervezzen?


A legtöbb építkező sajnos igen kevés időt szán a terasz megtervezésére, pedig egy kertes családi ház egyik legfőbb vonzereje éppen a természet közelsége, hogy minél több időt tölthessünk a szabad levegőn.

Sokan, csak az építkezés befejezése után szembesülnek azzal a ténnyel, hogy nincs egy olyan, az épülethez csatlakozó hely, ahova a családtagokkal vagy barátokkal együtt kiülhetnének a szabad természetbe.

De ha még gondolt is valaki korábban egy kellemes terasz megépítésére, legtöbbször nem övezi a szándékot kellő átgondoltság és legtöbbször csak akkor szembesül az illető a problémákkal, amikor pl. vagy a tűző nap, vagy az eső, vagy a szél teszi lehetetlenné a terasz használatát.

Jelentős hibaforrás lehet, ha a terasz tervezett védelmét (tető, árnyékolás, oldalfalak), és ezen rendszerelemek házhoz való csatlakozását nem tervezzük meg előre. Így ugyanis ezek az utólagosan beépített épületelemek nem a ház szerves részeiként, azzal egységet és harmóniát képezve jelennek meg a látványban, számos építészeti hiba forrásai lehetnek és nem utolsósorban a teraszunk nem tölti be azt a funkciót, amit elvárunk tőle. Hol az eső zavar, hol a napsütés, hol a szél, hol pedig kellemetlenül hűvös van.

A terasz megtervezésének 10 legfontosabb szempontja


Ahhoz, hogy el tudja dönteni milyen teraszmegoldást válasszon, vagy egy szakértő tanácsot tudjon adni Önnek, az alábbi kérdésekre kell tudnia válaszolni.

  1. Mit szeretne ott csinálni, hogyan kívánja hasznosítani?
  2. Hol legyen a terasz? Milyen legyen a tájolása?
  3. Melyik évszakban akarja használni, és mire?
  4. Melyik napszakban akarja használni, és mire?
  5. Mekkora legyen a terasz mérete?
  6. Hol legyenek a közlekedési útvonalak?
  7. Hogyan közelítse meg a házból a teraszt?
  8. Hogyan alakítsa ki a kertkapcsolatot?
  9. Hogyan befolyásolja a terasz, ill. az arra helyezett építmény a ház építészeti megjelenését?
  10. Mennyi pénzt szán a megvalósításra?

A fentiekből is látható, hogy egy komplex kérdéskörről van szó, amire nagy figyelmet kell fordítani. Ha segítségre van szüksége a terasz kialakításának megtervezéséhez, látogasson el bemutatótermünkbe, ahol szakértőink bemutatják Önnek a különböző terasz megoldásainkat, segítenek Önnek az igényeinek megfelelő kialakításban. Lépjen kapcsolatba velünk még ma!

IDŐPONTEGYEZTETÉS

Leggyakoribb teraszmegoldások


Sok esetben a terasz időjárás elleni védelmére a terasz fölé valamilyen fix tetőt vagy fedést, esetleg karos árnyékolót
építünk. A leggyakrabban alkalmazott megoldásokra példákat a képgalériánkban talál.

A fotógalériában bemutatott megoldások hiányossága egyetlen szóban foglalhatóak össze.

nem univerzálisak

Nem univerzálisak, mert rendszerint csak egy konkrét időjárási szituációra nyújtanak megoldást. Árnyékolnak vagy megvédenek az esőtől és a széltől, esetleg megóvnak a hidegtől. De mi van, ha nem süt a Nap, ha nem esik az eső, ha nem fúj a szél, vagy ha éppen amúgy is meleg van. Ezek a rendszerek nem képesek különböző és változó időjárási viszonyok között változatlan módon biztosítani a terasz használhatóságát. Márpedig a mi éghajlatunkon van tél és nyár, tavasz és ősz. Változnak az évszakok, ráadásul egyre szélsőségesebben és kiszámíthatatlanabbul. Annak, aki minden időjárási körülményre szeretne felkészülni, annak komplexebb rendszerekre van szüksége.

Megfelelnek-e Önnek a fenti terasz megoldások?


Nézze végig a képeket és tegye fel magának a tervezés 10 alapkérdését! Válaszolja meg azokat, majd döntse el, hogy az adott megoldás megvalósítható-e az Ön számára ill. kielégíti-e az Ön elvárásait.

A döntés megkönnyítéséhez az alábbi teraszmegoldás leírásokban a teljesség igénye nélkül bemutatjuk az egyes kivitelek legfőbb előnyeit és hátrányait. Nem létezik közöttük jó és rossz megoldás, mert minden attól függ, mire és hogyan akarja használni a teraszát. A fontos az, hogy mindig azt a megoldást válassza, ami kielégíti az Ön igényeit és az elvárásainkat.

Fa pergolák


Az ácsolt fapergolák a látványon kívül semmilyen más célt nem szolgálnak, nem jelentenek védelmet semmilyen időjárási szélsőség ellen. Ezért ezek a pergolamegoldások nincsenek befolyással a terasz használhatóságára. Már a közepes erősségű napsugárzás és a legkisebb eső is lehetetlenné teszi a terasz használatát. Sok esetben a növénnyel való befuttatása a cél, azonban ez akár 4-5 évet is igénybe vesz és sikere sem garantálható.

Mikor alkalmazza?
  • Ha csak egy látvány elemet szeretne a terasz fölé.

Mikor ne alkalmazza?
  • Ha bármilyen időjárásvédelmet is szeretne megvalósítani

  • Ha tartós megoldást keres és nem akarja rendszeresen felületkezelni a fát.

A polikarbonát fedések előnyeiről és hátrányairól Magazinunkban is olvashat.

Polikarbonát fedés fa, vagy egyéb pergolavázon


Az ácsolt fa pergolák igen könnyen bővíthetőek polikarbonátfedéssel. A polikarbonát a könnyű súlya miatt nem igényel bonyolultabb statikai megfontolást, így általában gond nélkül ráhelyezhető a fa pergolákra, vagy egyéb vázszerkezetekre. A polikarbonát lemez ezek után megvéd bennünket az esőtől, de csak részlegesen véd a hőtől és az UV sugaraktól. Nem megoldott az ilyen fedett pergolák oldalsó védelme, így nem védekezhetünk a csapódó esőtől vagy a széltől. Az utólagos kiépítés többnyire bonyolult barkács megoldást igényel és legtöbbször statikailag sem kivitelezhető.

Mikor alkalmazza?
  • Ha a teraszt főleg meleg időben (nyáron a déli órák kivételével) kívánja használni és a védekezni akar a tartós esők ellen szélmentes időben.

  • Ha elfogadja, hogy nem akkor használja a teraszt, amikor akarja, hanem mikor az időjárás engedi.

  • Ha a költségtakarékosság fontosabb szempont, mint az elérhető használati érték

Mikor ne alkalmazza?
  • Ha zavarják a polikarbonát hátrányos tulajdonságai (idővel elszíneződik és karcolódik, nem 100%-osan átlátható, erősen felerősíti az eső kopogó hangját, stb.)

  • Ha a polikarbonátfedéssel jelentős fényt venne el a belső terektől.

  • Ha teraszát rendszeresen használni akarja, és előbb-utóbb felmerül az oldalsó védelem igénye a szél és a csapódó eső ellen.

  • Ha tartós megoldást keres, és nem akar rendszeresen a fa felületkezelésével foglalkozni.

  • Ha nem biztosított a tető árnyékolása.

Cserép, zsindely, bádog fedésű fa pergolák, előtetők


A teraszok részleges időjárás elleni védelmét a nagyobb teherbírású fa pergolákra épített cserép, zsindely vagy bádogfedéssel oldják meg. Az is gyakori megoldás, hogy födémkinyúlást esetleg nagyobb eresztúlnyúlást alkalmaznak. Ezek a fedési módok többnyire tökéletes megoldást nyújtanak az eső és a nagyobb mennyiségű hó ellen is. (tetőterhelés!). Bekerülési költségük az épített tető költségvetésével hasonlítható össze, így olcsónak semmiképpen sem mondhatóak. A polikarbonát fedéssel összevetve előnyökről és hátrányokról is beszélhetünk, melyről Magazinunkban olvashat.

Az ilyen tetők legnagyobb hátránya a napsugárzás előnyeiről történő teljes lemondásban rejlik. Mert nemcsak a legnagyobb forróságban véd a Nap sugaraitól, de a kora tavaszi és késő őszi napokon is, amikor a levegő hőmérséklete csak 15C ° és jól esne a Nap melegítő hatása.

Mikor alkalmazza?
  • Ha a teraszt kizárólag meleg időben kívánja használni és a védekezni akar a csendes, tartós esők ellen.

  • Ha tavasszal és ősszel nem akarja használni a teraszt.

  • Ha nem akar árnyékolásra költeni.

  • Szélvédett helyen lévő teraszon, ahol az esőt a szél nem hordja be a teraszra.

Mikor ne alkalmazza?
  • Ha teraszát nem csak nyáron, min. 20-23 C° fölötti külső levegőhőmérséklet esetén akarja használni. (Ennél hűvösebb levegő hőmérséklet esetén (pl. nyáron a reggeli órákban reggelizés közben) ugyanis hűvös lesz a teraszon.)

  • Ha a tetőfedés jelentős fényt venne el a belső terektől.

  • Ha teraszát rendszeresen használni akarja, és előbb-utóbb felmerül az oldalsó védelem igénye a szél és a csapódó eső ellen.

Textilárnyékolók alkalmazása


Igen gyakori megoldás a teraszok textilárnyékolókkal való védelme. A baj az, hogy ez kizárólag a napsugárzás, és a hő ellen nyújt védelmet. Nem alkalmasak a terasz védelmére sem nagyobb eső, sem nagyobb szél esetén. A legjobban elterjedt, olcsó árfekvésű karos textilárnyékolók legtöbbször nem védenek még az UV sugárzástól sem. Semmilyen módon nem alkalmasak a szél és a csapódó eső elleni oldalsó védelemmel való kibővítésre. Ugyanez igaz sajnos a baldachin árnyékolásokra is.

Mikor alkalmazza?
  • Ha a teraszt főleg meleg időben kívánja használni és csak a tűző nap ellen akar védekezni. (Kiviteltől és ártól függően korlátozottan alkalmas lehet gyenge, közepes esők elleni védelemre.)

  • Ha elfogadja, hogy nem akkor használja a teraszt, amikor akarja, hanem amikor az időjárás engedi.

  • Ha építészeti megfontolásokból nem akar fix tetőt építeni.

  • Használata csak kis méretű teraszok esetén ajánlható. (Méretkorlátok.)

Mikor ne alkalmazza?
  • Ha esős időben is tartósan szeretné teraszát használni.

  • Ha szeles időben is akarja használni a teraszt. (Már 20-30 km /h széllökés gondot jelenthet.)

  • Ha teraszát rendszeresen használni akarja, és előbb-utóbb felmerül az oldalsó védelem igénye a szél és a csapódó eső ellen.

  • Ha tavasszal és ősszel is használja a teraszát. (Alacsonyan álló nap ellen rendszerint nem hatékony.)

  • Ha nem tud róla gondoskodni, hogy szeles időben mindig zárt állapotban legyen.

Áttekintő táblázat az egyes teraszmegoldások használhatóságáról:


Milyen költségvetésből valósíthatóak meg az egyes teraszmegoldások?


Teraszvarázsló alkalmazásunk segítségével megtervezheti saját teraszát és megtudhatja milyen költségvetésből valósíthatja azt meg.

teraszvarázsló