Esettanulmány- Házbővítés télikerttel

2014-04-03

Mindig örülünk annak, ha valaki konkrét elképzelésekkel érkezik hozzánk, hiszen így sokkal könnyebb megtalálni számára a megfelelő megoldást.

Ebben az esetben a tulajdonos azzal keresett meg minket, hogy régóta szeretett volna világos belső teret kialakítani, ahol az időjárás viszontagságaitól függetlenül mindig élvezheti a természet közelségét. Tervei magvalósítását a családi ház régóta tervezett felújítása és átépítése tette lehetővé. 

Télikerttel bővül a ház

A megépített Solarlux Akzent Plus télikertet a ház szerves részeként alakítottuk ki amivel  jelentősen bővítettük a belső teret. Maga a télikert egy Akzent Plus üvegtető rendszerből és egy SL 80 harmonika nyílászárókból áll.

Utóbbinak köszönhetően nyáron nem lesz szauna a télikertből, mivel lehetővé teszi a homlokzat teljes kinyitását. A nyílászárókat háromrétegű melegperemes üvegezéssel láttuk el, melyek tökéletes hőszigetelést és állandó kellemes közérzetet biztosítanak.

A nyári napsütés ellen Markilux 8800 és pergola 110 típusú árnyékolókat alkalmaztunk. A télikert egy belső szellőző rendszert is kapott, figyelembe véve hogy a Solarlux Akzent Plus tető teljes magassága 4600 mm.

A homlokzatot egy öt szárnyú kifelé nyíló Solarlux harmonika ajtó uralja, míg a hátsó fronton egy különleges kétszárnyú harmonika ajtó lett beépítve a helytakarékosság miatt.

Köszönjük a munkánk elismerését jelentő kézfogást.

A Solarlux hőszigetelt télikertekről ezen az oldalunkon olvashat bővebben.

Kérjük értékelje a cikket!
Hasznos Nem volt hasznos
Vissza a kategóriához
Szeretne többet megtudni a fenti témáról?
Kérdezze a Mantu Ajtó-Ablak Stúdió szakértőjét!
Kapcsolódó cikkek Télikert témában
Házilagos télikert építés szakmailag hibásan - Esettanulmány
2016-01-04

Házilagos télikert építés szakmailag hibásan - Esettanulmány

Még a nálunk jobb módú országokban is előfordul, hogy valaki az olcsó megoldás keresése okán saját maga vág bele a télikert megépítésébe. A szaktudás hiánya azonban rendszerint súlyos károkat okoz.

Olvasson tovább
Mit kell tudnia a télikertek tájolásáról?
2018-05-22

Mit kell tudnia a télikertek tájolásáról?

A télikert tervezés kapcsán sokszor felmerül a kérdés, mi az optimális tájolás? Az attól függ, hogy.... - szoktuk válaszolni. De mitől is?

Olvasson tovább
Ezért nem a felméréssel kezdődik a télikert vásárlás!
2015-10-14

Ezért nem a felméréssel kezdődik a télikert vásárlás!

A legtöbb érdeklődő a télikert vagy teraszbeépítés szándékának megszületésekor azzal a kéréssel keres meg bennünket, hogy menjünk ki felmérni és tanácsot adni a megvalósíthatóságra. Mi ezt rendszerint nem tesszük meg az igények egyeztetése előtt. Miért?

Olvasson tovább