Melyiket válasszam: Bioklimatikus pergola, vagy árnyékolt üvegtető?

2022-06-28

Azt hiszem először azt érdemes leszögeznem, hogy ugyanazon igény mellett nem választható mindkét teraszfedés. Ugyanis a két termék között alapvető különbség mutatkozik a használatban. (Ezekről ebben a cikkünkben olvashat.)

Egy további példával szeretném érzékeltetni, hogy mire is gondolok. A példában vegyük a Kovács és a Szabó családok déli fekvésű, egyúttal szeles teraszát. Ehhez keresünk olyan megoldást, ami biztosítja a terasz eső, nap és szélvédelmét.

Bioklimatikus pergola oldalsó üvegezéssel

Két teraszmegoldás azonos terasz körülményekhez

Déli fekvésű terasz esetén, a nyár közepén jelentős hőterheléssel kell számolnunk, ahol légmozgás nélkül bizony minden átforrósodhat. A csukott lamellák illetve a nyitott textil árnyékoló véd a tűző napsugárzástól.

A pergola esetében a lamellák kisfokú, valamint az üvegtetőben lévő szellőző ablak nyitásával huzatot teremthetünk, így enyhítve a hőséget. Eső esetén a zárt lamellák és az üvegtető egyformán (alaposabban megvizsgálva ezt az állítást azért található különbség) védenek az esőtől is.

A szélvédelemre mindkét esetben tolható üvegfalakat alkalmazhatunk. A két megoldás között lényegi különbséget nem fedezhetünk fel, úgy tűnhet, mindegy mit választ a két család.

Két terasz megoldás különböző életvitelhez

A Kovács család a nyarat rendszerint a balatoni nyaralóban tölti, míg Szabóék nyáron inkább otthon maradnak. Kovácsék tavasszal és ősszel szeretnek sokat kinn lenni a kertjükben és a teraszukon, ahol gyakran adnak kerti partikat is.

Sőt, még télen is szívesen kiülnek a teraszra forralt borozni. Szabóék ezzel szemben az év többi részében gyakran utaznak, a telet rendszerint a gyerekeiknél töltik Mallorcán.

Hőszigetelés nélküli télikert

Ezért számít a döntésnél az igények tisztázása

Láthatjuk, hogy az életmódot tekintve jelentős különbség van a két család között, ami döntően meghatározhatja döntésüket a bioklimatikus pergola és az árnyékolt üvegtető között.

Kovácséknak a gyakori tavaszi és őszi használat miatt szükségük van az üvegtető nyújtotta szoláris nyereségre. Így hűvös, de napos időben is gond nélkül használhatják a teraszukat. Télen az üvegtető védelme alatt 20-30 cm hóréteg mellett is nyugodtan tartózkodhatnak, miközben a zárt árnyékoló nem akadályozza a kellő mennyiségű fény bejutását.

Lamellás pergola - Tarasola Technic

A bioklimatikus pergola nem teszi lehetővé szoláris nyereség elérését és a téli zárt állapot miatt kevés fényt enged a terasz belsejébe. Kovácséknak egyértelműen az árnyékolt üvegtetőre van szükségük.

Szabóék viszont az alacsonyabb beruházási költség figyelembevételével (az üvegtető árnyékolás és tetőablak nélkül kb. annyiba kerül, mint egy bioklimatikus pergola) nyugodtan választhatják a bioklimatikus pergolát. Nyáron tökéletes megoldást nyújt számukra, míg az egyéb évszakokban nem használják azt.

Összegzés

Látható, hogy ugyanarra a teraszra a különböző életmód miatt az egyik esetben a bioklimatikus pergola, a másik esetben viszont az árnyékolt üvegtető jelenti az optimális megoldást.

Alapvetően azt érdemes átgondolni, hogy mely évszakban mennyit használja a teraszt, és az sem mellékes, hogy milyen céllal. Mindkét termék tökéletes választás, amennyiben jól határozza meg a saját igényeit.


Ki, és miért írta ezt a cikket?

Faragó Attila vagyok, a Mantu Ajtó-Ablak Stúdió egyik vezető értékesítője, a teraszbeépítések, télikertek és a teraszfedések specialistája. Több, mint 20 éve foglalkozom beltéri és kültéri nyílászárókkal.

A célom az, hogy ráébresszem azokat, akik belevágnak az élettérbővítés ezen formájába, hogy mennyire fontos az átgondolt és alapos tervezés ahhoz, hogy elégedettek legyenek a végeredménnyel. Hogy amikor végül boldogan ücsörögnek a teraszon a kávéjukkal, azt mondhassák: Imádjuk, jól döntöttünk!

Ha személyesen szeretne kérdezni tőlem, küldjön e-mailt a telikert@mantu.hu címre.

 

Kérjük értékelje a cikket!
Hasznos Nem volt hasznos
Vissza a kategóriához
Szeretne többet megtudni a fenti témáról?
Kérdezze a Mantu Ajtó-Ablak Stúdió szakértőjét!
Kapcsolódó cikkek Teraszbeépítés témában
Így hosszabbíthatja meg a terasz szezont!
2017-03-21

Így hosszabbíthatja meg a terasz szezont!

Egy Solarlux 3 évszakos üvegterasz megváltoztatja a teraszhasználatot, és könnyebbé teszi az Ön életét. Nézze meg videónkat, hogyan.

Olvasson tovább
Mivel fedhetem le a teraszomat?
2015-07-03

Mivel fedhetem le a teraszomat?

A terasz eső elleni védelmének legegyszerűbb és legelterjedtebb megoldásai a polikarbonát lemezekkel vagy a fix épített tetővel (cserép. pala, stb.) történő fedés. Ezek bár kétségkívül elterjedt megoldások, mégsem biztos, hogy elégedettek leszünk velük. É

Olvasson tovább
Teraszbeépítés modern házakhoz
2018-04-05

Teraszbeépítés modern házakhoz

A ma népszerű szögletes formák sok esetben nehézzé teszik a megfelelő teraszfedés kiválasztását. A Solarlux új fejlesztése megoldást kínál a problémára.

Olvasson tovább