Solarlux Nobiles hőszigetelt alumínium lakótélikert
Mielőtt belekezdenénk abba, hogy mi mindent fog szeretni a Nobiles télikertben, hadd adjunk egy kis ízelítőt abból, hogyan válik a vágyból valósággá egy Solarlux lakótélikert.
Milyen időjárási körülmények ellen véd egy Nobiles télikert?
Nemrégiben egy érdeklődőnk értetlenkedve kapta fel a fejét erre a kérdésre, mégis hogyan értjük ezt, hát ő mindenféle időjárási körülményben szeretné használni a teraszát. Azért nem értette, hogy miért kérdezzük, mert az ő logikája az volt, hogy ha egy tető pl. véd az eső ellen, akkor véd a hóval szemben is. Vagy mégsem?
Van benne igazság, legalábbis, ahogyan ő gondolta, (mert amíg ez igaz egy üvegtetőre, úgy nem igaz egy karos textilárnyékolóra) ezért inkább pontosítottunk a kérdésünkön. Mert mi valójában azt szeretnénk tudni, hogy Ön hogyan kívánja használni a teraszát a különböző évszakokban. Ugyanúgy, mintha teljes értékű lakótér lenne, vagy inkább napsütéstől, esőtől és széltől védett teraszként?
A kérdésre adott válasz azért fontos, mert ebben ágazik el kétfelé terasza jövője, vagyis, hogy hőszigetelt, vagy hőszigetelés nélküli rendszerre lesz szüksége. A lényegi különbség a felhasználási szokásokban rejlik, nézzük, melyek illeszkednek leginkább az Önéhez.
Egy Solarlux lakótélikert az év minden napján kényelmet biztosít Önnek. Sok mindent kiemelhetnénk, hogy miért, de elsősorban azért, mert tartós tartózkodásra alkalmas belső klímát biztosít minden időjárási körülmény közepette. Télen nincs gond, hiszen hőszigetelt, és fűtött. Az átmeneti időszakokban sincs gond, hiszen motorikusan szellőztet, vagy árnyékol. Nyáron pedig szintén árnyékol, valamint az oldalfalak nyithatósága miatt nyitott teraszként funkcionál.
Egy Solarlux hőszigetelés nélküli télikert (azaz üvegtető lapozható, vagy eltolható üvegfalakkal) elsősorban nyári használatra ideális. Azonban nyugodtan üldögélhetünk a teraszon hidegebb időben is, csak tudomásul kell vennünk, hogy hősugárzó nélkül, vagy a napsütés szoláris nyeresége nélkül hamar odafagyhat az alfelünk a székhez. És minél hidegebb van odakint, annál hamarabb. Azaz, egy üvegterasz nem alkalmas arra, hogy teljes értékű lakótérként funkcionáljon egész évben.
Épp azon gondolkozik, hogy üvegteraszt, vagy inkább lakótélikertet válasszon?
Néhány perc alatt elolvashatja, hogy melyiket milyen esetekben ajánljuk:
Nézze meg, hogyan működik egy Solarlux télikert a gyakorlatban
Bár a videóban egy Solarlux Akzent télikert látható, a Nobiles esetében is a következő összetevőkre lesz szüksége: hőszigetelt üvegtető, Ecoline, vagy Highline hőszigetelt harmonika ajtó, árnyékolás, világítás, valamint a télikert vezérlés.
A Nobiles télikert egyik fő alkotóeleme a Nobiles üvegtető
A Nobiles üvegtetője egy lényeges dologban tér el az Akzenthez képest, ez pedig a gerendák helyzete. Míg az Akzent üvegtetej egy kívül fekvő gerendás kivitel, addig a Nobiles üvegtetője belül fekvő gerendákkal rendelkezik. Ennek eredményeképpen az üvegtető designja kívülről letisztultabb és légiesebb, ugyanakkor valamivel több a beeső fény mennyisége is.
Természetesen a Nobiles télikert esetében is számos tetőforma közül választhatja ki azt, amelyik a leginkább illik az otthona építészeti stílusához.
Maximális rendelhető méret félnyereg tetős kivitelben: 9000 x 5000 mm
Nagyobb méretű télikertek gyártására egyedi tartószerkezet tervezésével van lehetőség.
A Nobiles hőszigetelt üvegtetőt két vagy három tétegű rétegű hőszigetelt üvegezéssel is választható. A kétrétegű üveg hőszigetelési értéke Ug= 1,1 W/m2K, a háromrétegű üvegé pedig Ug=0,7 W/m2K.
Hogyan döntse el, hogy Önnek melyik típusú üvegezésre van szüksége? Nem csak a hőszigetelési értéket érdemes figyelembe venni, de azt is, hogy a több rétegű üvegek súlya nagyobb terhelést jelent a télikert tartószerkezete számára. Ilyen esetben kisebb áthidalásokkal valamint több letámasztással kell számolni. Ami egyben azt is jelenti, hogy a súly növelésével a költségek is meredeken emelkednek, mivel egyre több statikai megerősítésre van szükség.
Ezen felül azt is jó észben tartani, hogy a nagyobb hőszigetelés káros lehet az átmeneti időszakokban, hiszen megakadályozzák a szoláris nyereség kihasználását.
Milyen oldalfalakat válasszon a Nobiles télikerthez?
Az oldalfalak megtervezésekor főként azért, hogy a teraszt a nyári időszakban is lehessen használni, törekedni kell a felületek minél nagyobb nyithatóságára. Ökölszabályként azt javasoljuk, hogy az oldalfalak legalább 30%-ban legyenek nyithatóak.
A Nobiles télikerthez választhat fix ablakot, nyiló ajtó, vagy ablak elemet, emelő-toló ajtót, illetve harmonikafalakat is. Általánosságban érdemes arra törekedni, hogy az oldalfalak a benntartózkodók szabad kilátását minél kevésbé akadályozzák, és ne ne keltsék a 'kalickába zártság' érzetét.
A Solarlux rendszerkompatibilis nyílászárói letámasztások nélkül is alkalmasak nagy fesztávú nyílásokhoz, nagy üvegfelületek kialakításához, továbbá rendkívül keskeny profilszélességgel rendelkeznek, és nem utolsósorban nagy szerkezeti magasságokkal (akár 2800 mm).
Mit kell tudni a télikertek árnyékolásáról?
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy szinte mindig szükség van a télikertek árnyékolására. Ugyanis az árnyékoló nem csak véd a napsütéstől, de az UV sugárzástól is, de legfőképpen attól, hogy a télikert rettenetes módon felmelegedjen, azaz áthevüljön.
A télikertekhez elsősorban az üveg feletti árnyékolókat javasoljuk, ugyanis ezek már eleve meggátolják, hogy az üveg felületét érje a napsütés. Azonban ez egyben költségnövelő tényező is, hiszen egy üveg feletti árnyékolónak sokkal strapabíróbbnak kell lennie az időjárás elemeivel szemben (szél, eső, UV), mint egy üveg alatti árnyékolásnak.
Egyébként egyáltalán nem a nyári időszakban kell tartani a túlhevüléstől, hiszen ilyenkor nyitott teraszként funkcionál a télikert. Azonban az átmeneti időszakokban, amikor a télikert oldalfalai zártak, egy napsütéses napon könnyen túlmelegedhet a télikert a megfelelő árnyékolás nélkül.
Önnek ajánljuk a Nobiles télikertet, ha
- az év minden napján teljes lakótérként szeretné használni teraszát és fontos, hogy szemre is szép környezetben tartózkodjon
- a letisztult, üvegtető design tetszik Önnek jobban
- kiváló felületi minőségű, hosszú élettartamú terasz beépítést keres, aminek felújítására és karbantartására hosszú évek múltával sem kell költenie
- fontos a design, és nem szeretne az otthonához nem illő barkács megoldásokat alkalmazni
- előtérbe helyezi a maximális átláthatóságot és élvezni akarja „a kinn is benn is” érzését
- végül, de nem utolsó sorban, ha nem szeretné, hogy az Ön terasza legyen a minden gyerekbetegséget produkáló prototípus, amit 'okosba' majd megoldanak Önnek
Ezeket a tulajdonságokat értékelni fogja, ha a Nobiles télikertet választja
Szeretne tapasztaltabb lenni, mint a teraszbeépítést keresők 80%-a?
Olvassa el 3 perc alatt, hogy miért csupán ámítás az ingyenes felmérés.
SOLARLUX NOBILES TÉLIKERT ALAP ÁR:
Hőszigetelt alumínium üvegtető, Referencia méret 6000 x 4000 mm: 850 Eur/ m2 (Bruttó ár)
Ecoline hőszigetelt harmonika oldalfal, Referencia méret 5400 x 2400 mm: 2160 Eur/ folyóméter (Bruttó ár)
Highline hőszigetelt harmonika oldalfal Referencia méret 5400 x 2400 mm: 2420 Eur/ folyóméter (Bruttó ár)
SLM 100 üveg feletti árnyékolás, Referencia méret 4000 x 3000 mm: 4190 Eur
Ezen felül még számolnia kell a szerelés és szállítás díjával is.